A K&H Csoport kilenc éve kiemelt figyelmet fordít a családi vállalatokra és a társadalmi, gazdasági szempontból legjobb gyakorlatokat idén is díjjal értékeli. Idén négy kategóriában, augusztus 2-ig lehet benyújtani a nevezéseket.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) célja, hogy a pályázattal lehetőséget adjon - a Neumann János Programban meghatározottaknak megfelelően - a Tudományos és Innovációs Park cím elnyerésére olyan szervezetek számára, amelyek elsősorban az egyetemi bázisú innovációs ökoszisztémára és kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekre építő tudományos és innovációs parkot kívánnak megvalósítani, fejleszteni és üzemeltetni.
A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft-t (MFOI) azzal a céllal hozta létre a magyar kormány, hogy hozzájáruljon a közvetlen kezelésű uniós programokban való magyar részvétel növeléséhez, illetve segítse a magyar és közép-kelet-európai szereplőket a pályázásban.
Egyéni és társas vállalkozásokat is érint, hiszen a törvény módosításának következtében többen un. „kettős regisztrációra” lesznek kötelezettek, azaz az agrárkamarai tagság mellett a kereskedelmi és iparkamaráknál nyilvántartási kötelezettségük lesz.
Közeleg a határidő: a társaságiadó-bevallás részeként a transzferár-adatszolgáltatást is el kell készíteni május 31-éig. A Pénzügyminisztériumnak az adóhatóság honlapjáról elérhető tájékoztatója az adatszolgáltatás fontos változásaira is felhívja a figyelmet.
Kiterjesztett gyártói felelősség és termékdíj tanácsadás - ezekben a témákban szervez ingyenes tanácsadói napot 2024. május 29-én és 30-án a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Celldömölkön, Sárváron, Körmenden és Vasváron. A program során a résztvevők Stieber Attila okl. szakközgazdászt, szakértőt kérdezhetik.
Jelentkezz a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ együttműködésében megvalósuló szakmabemutató KISINAS táborba, melyre szeretettel várjuk a 6-7. osztályt befejezett tanulókat.
A zöldterület kezeléssel foglalkozó vállalkozások, a díszkertész ágazat termékei és szolgáltatásai az emberi környezet alakítása és az élhető környezet fenntartása szempontjából nélkülözhetetlenek. Benyújtás 2024. június 25-től 2025. február 17-ig.
A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2024. évi 52. számában a mai napon megjelent a Felnőttképzési törvény módosítása. A módosítások érintik többek közt a tanúsítványok kiállításának módját, valamint a bejelentéses felnőttképzők számára is előírja a FAR-ban a FKTV 12. § szerinti képzési program feltöltését.
A következő esemény témája a döntéshozatal pszichológiája, mely nem csak egy témakör a sok közül – ez az alapja mindannak, amit a mindennapokban teszünk.
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. - kamaránk önkéntes tagja- új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a cég, hogy az eddigieknél még szervezettebben és hatékonyabban támogassák hallgatóik tanulmányi és szakmai előmenetelét, valamint a Schaefflerbe történő integrációját.
Az Európai Bizottság – az EU gyermekjogi stratégiájában vállalt kötelezettségének eleget téve - ajánlást fogadott el a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgáló integrált gyermekvédelmi rendszerek kialakításáról és megerősítéséről.
Hatályba lépett a média függetlenségének és sokszínűségének védelmét szolgáló első uniós szabálykönyv. A European Media Freedom Act (rövidített nevén az EMFA) az Európai Bizottság szerint új korszakot nyit az Európai Unió médiaszabályozásában.
Az érintett adózók 2024 májusában kapnak értesítést a tárhelyükre a NAV-tól a számlázóprogramjukból nem egyedi számlasorszámmal teljesített, és emiatt sikertelen online adatszolgáltatásokról.
Hol van a nő helye? címmel tartott Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus előadást május 7-én Bükön, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén. A program során a szakemberen túl hat, munkájában sikeres nő vett részt a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen is.
A Szabó Autótechnika Kft. sok-sok éve fogad diákokat, és készíti fel őket sikeresen a szakmai vizsgára. A vállalkozás szíve Szabó Ferenc, Feri bácsi, aki az elmúlt évek kitartó munkájának köszönhetően, céltudatosan építette és fejlesztette vállalkozását. A kft-nél az éves ellenőrzési terv alapján rendelte el kamaránk a tanulóképzéshez kapcsolódóan a szakirányú oktatás szakmai és hatósági ellenőrzését, mely iskolai, kamarai szakértőnkkel, és duális képzési tanácsadónk közreműködésével valósult meg.
2004. május 1-jén 10 tagállammal, köztük Magyarországgal bővült az Európai Unió. Az elmúlt két évtizedben figyelemreméltó ütemben zajlottak a változások a közösségen belül. Többek között az EU a világ egyik legnagyobb egységes piacává vált.
Az Európai Bizottság felülvizsgálja,hogy szükség van-e a textiltermékek címkézéséről szóló rendeletét és várja azon KKV-k visszajelzéseit, amelyek a textiliparban tevékenykednek, gyártás vagy forgalmazás során a textil termékek címkézését végzik.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2024. június 11-én konferenciát szervez Budapesten „Energiainfrastruktúra – intelligens hálózatok, digitalizáció, energiatárolás” címmel.
90 millió euró értékű pályázati felhívást tett közzé az Európai Bizottság az Európai Városfejlesztési Kezdeményezés (EUI) keretében.
Mellékletünkben az összes olyan pályázatról megtalálhatja a legfontosabb információkat, melyek különböző szervezetek számára jelenleg elérhetőek.
Figyelmükbe ajánljuk a Fókuszban a vármegyék, 2023. I–IV. negyedév című KSH kiadványt.
Nyílt napot tart május 16-án reggel 8 órától a FirmenBurg OG, az Ausztriában vállalkozni vágyók számára mutatják be szolgáltatásaikat. A cég Stadtschlainingban várja az érdeklődőket.
Várhatóan május közepén jelenik meg a „Személyes vállalkozói mentorálás biztosítása a mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című (GINOP Plusz-1.1.3-24) felhívás.
2024. június 13-15. között a Hungexpon rendezik meg az idei China Brand Fairt, amely lehetőséget nyújt a kínai gyártók és a közép-európai importőrök, illetve kis- és nagykereskedők számára, hogy találkozhassanak és üzleti kapcsolatokat építsenek ki.
A Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft. Oktatási és Képzési Csoport „Minden, amit tudni kell a 2024. évi pénzbeli ellátásokat érintő változásokról és gyakorlati alkalmazásukról” címet viselő online szakmai napját ajánljuk figyelmükbe.
Az Elektronikus Ügyintézési Portál, az E-cég betekintő az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és Igazságügyi Minisztérium (IM) közötti együttműködési megállapodásban rögzített fenntartási időszakának lejártát követően megszűnt.
A digitális hálózati infrastruktúra Európa-szerte történő gyorsabb kiépítése érdekében a Tanács április 29-én elfogadta a gigabites infrastruktúráról szóló jogszabályt, amely a széles sávú szolgáltatások kiépítési költségeinek csökkentéséről szóló, 2014-es irányelv helyébe lép majd.
Az EU és Új-Zéland közötti kereskedelmi megállapodás május 1-i hatálybalépésével az uniós vállalkozások, termelők és mezőgazdasági termelők előtt számos új exportlehetőség nyílik meg. A megállapodás várhatóan évente 140 millió euró összegű vámfizetést fog megtakarítani az uniós vállalatok számára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait.
Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulójára az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Europe Direct hálózat 20 kilométeres kihívást és nyereményjátékot szervez Vas vármegyében.
Felkészítés az országos fémipari célvizsgálatra címmel tartotta közös rendezvényét a Vas Vármegyei Kereskdelmi és Iparkamara és a Vas Vármegyei Kormányhivatal.
Önkéntes kamarai tagunk, a Rábaparti Járműjavító Kft. több mint harminc éve foglalkozik tanulóképzéssel.
2024. január 1-jén hatályba lépett az „ESG-törvény” . Az Országgyűlés által most pontosított változata, 2024. július 1-től lép érvénybe.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.
Hivatalosan is elindult az Európai Parlament európai választási részvételt ösztönző kampánya.
2024-es új pályázati lehetőségek környezet-és természetvédelemi témájú projektek számára! Az Európai Unió LIFE Programjának 2024-es pályázati csomagja április 18-án került meghirdetésre összesen 571 millió EUR keretösszegben. A pályázatok benyújtási határideje szeptember közepére tehető.
Keddtől ( április 30.) indul a GINOP Plusz program 1. prioritásához tartozó KKV Technológia Plusz Hitelprogram, 10 és 100 millió forint közötti összeget lehet igényelni.
A verseny erősödése és a nemzetközi környezet folyamatos változásai ismét indokolttá teszik a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia felülvizsgálatát. A közelmúltban történt váratlan események miatt a forgalomélénkítés jelentősége a korábbiaknál is hangsúlyosabbá vált.
A turisztikai ágazati szereplők versenyképességét erősítő támogatási program indul: a komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül.