Üdvözöljük a

Országos és nemzetközi sikereket értek el a Westdentart Labor fogtechnikus tanulói | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Országos és nemzetközi sikereket értek el a Westdentart Labor fogtechnikus tanulói

2019. május 3.

Fogtechnikai laborunk gyakorlati képzőhelyként már több, mint 10 éve képez tanulószerződés keretében fogtechnikus tanulókat. A tehetséges és szakmájuk iránt elkötelezett tanulóink továbbfejlődését azzal is támogatjuk, hogy biztosítjuk számukra a szakmai versenyeken történő megmérettetés lehetőségét.

A hagyományoknak megfelelően 2019. évben is megrendezésre került Budapesten, az Országos Protetikai Verseny (fő támogatói: Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakgimnáziuma, Merz Dental, Lizydent Kft.).

A versenyfeladat: 8 óra alatt egy teljes alsó-felső próbafogsor készítése funkciós mintára, középértékű artikulátorban, kiegyensúlyozott okklúzio kialakításával. A versenyen résztvevők létszáma 30 főben volt meghatározva. A versenyen, az első 6 helyezettet értékelték, a neves külföldön és belföldön is egyaránt elismert szakértőkből álló zsűri.

A legjobbak részt vehetnek a Dental World keretén belül megrendezendő Győztesek Versenyén, 2019. októberében.

 

Szintén megrendezésre került a 2019. évi Országos Mintázó Verseny is (fő támogatói: BUSZÉKISZI,GC ,Happy Dent, Ivodent, New York Dental).

A versenyfeladat: 8 óra alatt 7 db anatómikus fog megmintázása viaszból, középértékű artikulátorban, a szakmai kritériumoknak megfelelő occlusio kialakításával és funkció kialakításával.

A versenyzők létszámát itt is maximalizálták, 30 főben. Az első 3 helyezett meghívást kapott a Győztesek Versenyére, ahol csak a legjobbak mérhetik össze tudásukat, a 2 napos szakmai versenyen.

 

A Westdentart Labor, amelynek egyik tulajdonosa és szakmai vezetője vagyok, 8 éve delegálja a szakmai versenyekre tanulóit. Ezekben az években sikerült mindig tanulóinknak dobogós helyen végezni.

Idén viszont arattunk, mivel mindkét Országos Verseny első helyezettjei Fogtechnikai laborunk tanulói lettek!!!

De itt nem állt meg a szakmai élet, mert egy, a szakmánkban igencsak elismert jó barátom révén meghívást, megkeresést kaptunk, hogy Magyarországot képviseljük a 6 országot (Szlovénia, Szerbia, Csehország, Magyarország, Bosznia -Hercegovina, Horvátország) érintő, Nemzetközi Fogtechnikai Versenyen, a szlovéniai Ljubljanában.

Ezen a nemzetközi versenyen 23 tanuló vett rész mestereikkel, mentoraikkal egyetemben. Az arra érdemes tanulókat az országos versenyeken elért eredményeik alapján a Fogtechnikus Szakképző iskolák delegálták, hogy országukat képviseljék.

Magyarországot 4 fővel képviseltük, 3-an a Budapesti Komplex SZC iskolájából, 1 fő a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából.

A Ljubljanai iskola és a szervezők fantasztikus munkát végeztek. Elképesztő precizitás, szakmaiság, szervezettség és kedvesség jellemezte az ott töltött napunkat.

A versenyt megelőző 1,5 hónapot minden versenyzőjelölt gyakorlással, felkészüléssel töltötte, amely nagyon megterhelő volt számukra a tanulás és a napi munkavégzés mellett.

Folyamatosan kommunikáltunk és fotóztuk, értékeltük a kiadott feladataikat Makó János fogtechnikus mester barátommal együtt. Egyeztettük, hogy mit változtassanak, mire figyeljenek, milyen taktika alapján osszák be idejüket a versenyen.

Meg is lett az eredménye a kemény, embert próbáló felkészülésnek.

Versenyzőink által Magyarország megszerezte a 2., 3., 5. és a 10. helyet egy nemzetközi mezőnyben.

A Westdentart Labor tanulója a 3. helyen végzett, mellyel újabb elismerést és sikert tudhatunk magunkénak.

 

Összegezve ez évi eredményeinket:

 

Országos Proteikai Verseny:     Sánduly Szilárd       1.hely

Országos Mintázó Verseny:        Bálint Kriszta           1.hely

Nemzetközi Mintázó Verseny:     Bálint Kriszta           3.hely

 

2019-ben még 2 megmérettetés vár ránk, ezeken is célunk a dobogós hely/helyek megszerzése.

Személy szerint fontosnak tartom, a tehetséges és szakmájuk iránt elkötelezett diákok kiemelését az átlagból.

Mindig azt tartottam szem előtt, hogy az elvárásunk magunkkal szemben legyen magasabb, mint amit mások elvárnak tőlünk, így értékesebbek leszünk, mint az átlag.

 

 

Tüskés Norbert Ftm

  Westdentart Labor