Üdvözöljük a

Általános Iskolai Pályaorientációs Kerekasztal | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Általános Iskolai Pályaorientációs Kerekasztal

2017. február 15.

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, mint a megyei pályaorientáció koordinációjáért felelős szervezet, 2017. február 14-én Általános Iskolai Pályaorientációs Kerekasztal rendezvényre hívta össze a megye általános iskolának képviselőit, a pályaorientációban érdekelt szervezeteket, valamint a Szakképzési Centrumok főigazgatóit.

A rendezvény célja az volt, hogy megerősítsük, és tudatosítsuk a pályaorientáció kiemelt fontosságát és bemutassuk az erre vonatkozó összefogásra és együttműködésre tett lépéseket, kezdeményezéseket.

A rendezvényt Kovács Vince a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg, majd mutatta be a kamara idei évi pályaorientációs feladatait. Csáki Ivett a VMKIK pályaorientációs tanácsadója, részletesebben beszélt a pályaorientációban már megtett és tervezett újításokról. Bemutatta a partnerszervezetekkel, vállalatokkal és a Szakképzési Centrumok iskoláival létrehozott Pályaorientációs naptárt, amelyben negyedévenként összegyűjtik a rendezvényeket, üzem- és tanműhely látogatásokat és minden olyan programot, ami a pályaválasztás előtt álló diákokat és szüleiket, valamint az általános iskolákat segíti. A naptár első negyedéves programjai már elérhetőek a kamara honlapján: http://www.vmkik.hu/hu/szakkepzes-mesterkepzes/cikkek/palyaorientacios-naptar-96764

Gelle Mária a Vas Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának szakreferense Az életpálya tervezése első lépései az általános iskola időszakában című előadásában többek között arról is beszélt, hogy milyen módon tudjuk támogatni több oldalról (iskola, szülők, szervezetek) a pályaválasztás előtt álló tanulókat a megfelelő továbbtanulási döntés felé.

A Szakképzési Centrumok főigazgatói, Rettegi Attila (SZOSZSZC) és Szentgyörgyvári Róbert (SZMSZC) bemutatták pályaorientációs tevékenységeiket, fenntartói és kormányzati elvárásokat, fejlesztési projektjeiket és a beiskolázás eredményességeinek hátráltató tényezőit.

Birosz Pál Tamás a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum főigazgató helyettese zárta az előadók sorát. Összefoglalta, hogy a jelenlévő szervezetek eddig is igyekeztek összehangoltan, egymást segítve, közös erővel fellépni ebben a kiemelten fontos, a pályaválasztás előtt álló fiatalok jövőjét érintő témában, és hogy a jövőben még hatékonyabban igyekszünk segíteni az általános iskolákat.

Bemutatta az előző évi pályaorientációs rendezvényeik eredményeit, azok közül kiemelve azokat az országos programokat, amikhez csatlakozott a centrumuk, és az idei évben is prioritásként szerepel a programjaik között. Első nagyrendezvényükre áprilisban kerül sor, a Szakmák Éjszakája 2017, amihez a város több szervezete és vállalata is csatlakozott. Bemutatta az országos rendezvény logóját és a honlapot, ahol minden program elérhető lesz szűrhető, kereshető formában.

Minden előadó kihangsúlyozta, hogy nyitottak mindenféle kezdeményezésre és megkeresésre az általános iskolák részéről és várják a témában az igényeket, visszajelzéseket, hogy a szervezetek között folyamatos legyen a kapcsolat az eredményes együttműködés érdekében.

 

Bővebb információ kérhető:

Csáki Ivett
pályaorientációs tanácsadó

Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Tel.: +36 94 501 856Mobil: +36 30 732 5341
Fax: +36 94 316 936
E-mail: csaki.ivett@vmkik.hu