Üdvözöljük a

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

Szerző: Szabó Tímea | 2014. január 9.

2013. április elején fogadta el az Országgyűlés az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvényt (a továbbiakban: Tszszt.), mely létrehozta a Teljesítésigazolási Szakértői Szervet (a továbbiakban: TSZSZ).

 

A Kormány a Tszszt. végrehajtására, annak felhatalmazása alapján, 2013. júniusban megalkotta a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 236/2013. (VI. 3.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Korm. rendelet).

 

A TSZSZ eljárása az építészeti-műszaki tervezési, építési, kivitelezési szerződésben meghatározott helyszín szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletének megfelelően a 2013. évi XXXIV. törvény 1. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint kezdeményezhető.

 

Amennyiben a vitatott szerződésben rögzített tevékenység teljesítésre vonatkozó helyszíne több területi kereskedelmi és iparkamara illetékességi területére terjed ki, akkor az eljárást kezdeményező fél székhelye szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál kezdeményezhető az eljárás.

 

A TSZSZ eljárása díjköteles. A szakértői díjat a kérelmező a kérelem beadásakor fizeti meg az MKIK elkülönített 10300002-20373432-71003285 számú alszámlájára.

 

A kérelem beadásának módja: az MKIK-nál vagy a területi kamaráinál, lehetőség szerint elektronikusan, illetve ha ez nem lehetséges, személyesen vagy postán.

 

Elektronikus úton való, az MKIK-nál történő benyújtás esetén a kérelem a TSZSZ eljárása iránt a kerelem@mkik-tszsz.hu e-mail címre küldhető meg.

 

Vezető: Máté Miklós

 

Vezető-helyettes: Csermely Gábor - telefon: 06-20-277-3133

 

További információkérés: info@mkik-tszsz.hu

 

Bővebb tájékoztató és kérelem formanyomtatvány a csatolt dokumentumokban található.

 

Tudnivalók a kérelem kitöltéséhez