Üdvözöljük a

Támogatott bankkártya elfogadóhely | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Támogatott bankkártya elfogadóhely

2018. április 25.

Az NGM által a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítése érdekében indított kormányzati programot, amely keretében több ezer vállalkozásnak állami támogatással nyílt lehetősége terminál beüzemelésére. A kormány kiemelt célja a készpénzállomány csökkentése, a modern készpénzmentes fizetési megoldások ösztönzése. A program első lépcsőjében 30 ezer terminált helyeztek forgalomba, a második lépcsőben újabb 30 ezer terminál telepítésének támogatását biztosítják.

A szolgáltatók a második ütemben is az ingyenes telepítés mellett legfeljebb 1% forgalomarányos díjat számíthatnak fel. A korábban jellemző 3-5% díjtétel tehát jelentősen lecsökkent, illetve a több jogcímen kiszámlázott tételek helyébe egy fizetési kötelezettség lépett. A szolgáltatók nyílt felhívás keretében nyújthattak be támogatási igényt, ezek között szerepelt a P.O.I. Partner Terminál Üzemeltető Kft, az OTP Bank Nyrt, az ICT Partner Kft, az NHB Bank Zrt, K&H Bank Zrt, HelloPay Zrt, és a Virpay Kft.

A fent említett szolgáltatók közül a Fizetési Pont (P.O.I. Kft) kedvezményes ajánlatát a mellékletben találják.

Csatolt állományok: