Üdvözöljük a

Felhívás a Tár.hely 2.0 kortárs tervező- és iparművészeti adattárba való jelentkezésre | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Felhívás a Tár.hely 2.0 kortárs tervező- és iparművészeti adattárba való jelentkezésre

2016. november 11.

A Műcsarnok 2014-ben Nemzeti Szalon néven kiállítássorozatot indított, mellyel az a célja, hogy időről időre körképet nyújtson a vizuális művészetek különböző területein született főbb teljesítményekről. Az építészeti, a 2015-ös képzőművészeti és az idei fotóművészeti szalon után a 2017 tavaszán nyíló kiállítás a tervező- és iparművészet elmúlt tíz évének áttekintésére vállalkozik. A felkért kurátorok (Sára Ernő és Scherer József) által összeállított szalon tiszteleg a közelmúlt iskolateremtő mesterei előtt, de elsősorban a változó képzési, tervezői, gyártói és értékesítői környezetben tevékenykedő mai alkotók lehetőségeire és legkiemelkedőbb szakmai teljesítményeire koncentrál, és a kortárs iparművészet és dizájn klasszikusnak számító műfajai mellett az ezek határterületein létrejövő alkotásokat kívánja feltérképezni és bemutatni. A tárlat a tényleges funkciók és szakmai kihívások mentén rendezi az elkészült tárgyakat és a terveket.

A 2017-es kiállítás létrehozásának szerves része egy virtuális tervező- és iparművészeti tárlat, a Tár.hely 2.0 adattár kialakítása , amelyen keresztül bármely, a tervező- és iparművészet terén tevékenykedő alkotó csatlakozhat a 2017-es Tervező- és Iparművészeti Nemzeti Szalonhoz.

A Műcsarnok ezennel meghívja a tervező- és iparművészet, valamint ezek határterületein tevékenykedő alkotókat, hogy portfóliójukkal szerepeljenek a Tár.hely 2.0 virtuális tárlaton, így csatlakozva a jövő évi Nemzeti Szalonhoz.

A Tár.hely 2.0 kezdeményezés a Tervező- és Iparművészeti Nemzeti Szalon része. Minden feltöltött anyagot képernyőn bemutatunk a kiállítás keretében. A 2017-es Tervező- és Iparművészeti Nemzeti Szalon kurátorai a kiállítás tárgyanyagát válogatva áttekintik a Tár.hely 2.0 adatbázisba feltöltött portfóliókat is.

A Tár.hely 2.0 adatbázist a későbbiekben online formában is elérhetővé kívánjuk tenni, megteremtve ezzel egy friss, fejleszthető, kutatható internetes tervező- és iparművészeti adattár alapjait.

A Tár.hely 2.0 adattárba a http://tar.hely.2.mucsarnok.hu online felületen lehet jelentkezni. A jelentkezés feltétele a betöltött 21. életév. A jelentkezés módja: regisztráció, és a saját anyagok feltöltése. A jelentkezés során az adattárba a következő önálló tervezői, alkotói tevékenység eredményeként létrejött anyagokat* lehet a portfólió részeként benyújtani:

 

• legfeljebb 10 – az utóbbi tíz évben készült – műről készült digitális reprodukció (jpg vagy tif kiterjesztéssel, egyenként minimum 1, maximum 5 Mb)

 

• rövid életrajz word vagy rtf formátumban (név, születési hely és év, művészeti tanulmányok/év, illetve évek, település, iskola vagy/és mester)

• digitális portfólió (pdf)

• a legfontosabb 5–10 önálló és csoportos kiállítás (amennyiben voltak) adatai (év, helyszín, kiállítóhely neve, a kiállítás címe vagy témája)

• bibliográfia (amennyiben van): 3–5, nyomtatásban megjelent vagy az interneten közzétett, ma is elérhető, fontos szakmai méltatás, kritika, kiállításismertető, esszé stb. publikációs adatai (a szerző neve; az írás címe; a megjelenés helye, éve; újság, folyóirat esetén az évfolyam és a szám, vagy a hónap, nap megjelölése; a publikáció helye a kiadványban, azaz a pontos oldalszáma; illetve a letölthető internetpublikáció forrása)

A Tár.hely 2.0 felület automatikusan méretezi és mappákba rendezi a feltöltendő fájlokat, és visszajelzi a felhasználónak az általa feltölteni kívánt anyagok jellemzőit. A jelentkező a portfóliója tartalmáért és hitelességéért maga felel, a Tár.hely 2.0-ba való feltöltésével automatikusan hozzájárul adatainak, kép- és szöveganyagainak az Adatvédelmi és felhasználási szabályzatban meghatározott elérhetőségéhez, felhasználásához.

Jelentkezési, feltöltési és beküldési határidő: 2017. január 15.

További információ: http://tar.hely.2.mucsarnok.hu

Megvalósítással, működtetéssel kapcsolatos információk: Szerdahelyi Júlia (tel.: +36-30-755-2648, e-mail: tarhely@mucsarnok.hu)

*Főiskolai (BA), egyetemi (MA) feladatok, diplomamunkák nem tölthetők fel.