Üdvözöljük a

Felhívás a Szent György napi vásáron való megjelenésre! | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Felhívás a Szent György napi vásáron való megjelenésre!

Szerző: Pesthy Zsuzsanna

Örömmel meghívjuk a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából újra megrendezésre kerülő 2017-os Szent György-napi kézműves vásárra.

A vásárt 2017. április 22-23-án tartjuk (szombat – vasárnap) a Vasi Skanzenben.  (9700 Szombathely, Árpád u. 30.)

 

Felhívás a Szent György napi vásáron való megjelenésre!

 

A Savaria Múzeum és Vasi Kereskedelmi és Iparkamara idén is megrendezi György napjához kapcsolódó Szent György napi vásárát.

A népi iparművészeti és kézműves termékeken túlmenően kiemelt figyelmet szánunk a natúr és biotermékek széleskörű megjelenésére is. A kézműipari, turisztikai tevékenységek gyakran kibővülnek egy-egy vállalkozáson, családon belül a natúr vagy biotermékek termelésével, így a két termékcsoport hagyományos falusi környezetben való együttes megjelenése erősítheti a rendezvény, a termékek iránti érdeklődést. Szent György napját egyes helyeken tavaszkezdő napként tartják számon, ugyanakkor termésvarázsló nap is. Ez a nap egy ősi pásztorünnep (a Palilia) napja is, ezért az állatokat e napon hajtották ki először a legelőre. Ezen a napon vetették el a babot, uborkát, kukoricát. E hagyományok miatt számítunk kertészetek, mezőgazdasági eszközöket, szerszámokat , palántákat- virágokat árusítók jelentkezésére is.

S persze egy jó vásár nem képzelhető el étek, ital nélkül,  a vendéglátás területéről is várjuk a jelentkezőket, kiállítani szándékozókat!

 

Várjuk jelentkezésüket a 2017-es Szent György-napi kézműves vásárra, melyet április 22-23-án tartunk a Vasi Skanzenben.  (9700 Szombathely, Árpád u. 30.)

 

Az árusító helyek típusai (2 napra) az idén a következők:

 

Árusító hely típusa

Árusító hely mérete

Ára / 2 nap

Önkéntes kamarai tagok részére

SÁTORHELY

3 m

15.000 Ft + Áfa

Br. 19.050 Ft

12.000 Ft + Áfa

Br. 15.240 Ft

ASZTALHELY

1,5 m

12.000 Ft + Áfa

Br. 15.240 Ft

10.000 Ft + Áfa

Br. 12.700 Ft

ÁRUSÍTÓ SÁTOR ÉS HELY

2 m x 1,20 m

21.000 Ft + Áfa Br. 26.6670 Ft

15.000 Ft + Áfa

Br. 19.050 Ft

 

 A szervezők által biztosított stand + 6000 Ft + ÁFA

 

Az országon belüli bármelyik területi kereskedelmi és iparkamara önkéntes tagjának részére pedig 20% kedvezményt biztosítunk!

 

Fenti áraink, csak április 1--ig élnek, utána már 25%-val emelkednek bérleti díjaink!

 

A vásárra történő kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. április 1.

Jelentkezzenek még időben az idei első szombathelyi szabadtéri vásárra!

Jelentkezés és további információ: 06/94 -500-720-s , vagy  a 06/94-506-640-s telefonszámon, illetve a  szervezes@savariamuseum.hu  , pesthy.zsuzsanna@vmkik.hu email címen.