Üdvözöljük a

GINOP – változások a kapacitásbővítő pályázatoknál | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

GINOP – változások a kapacitásbővítő pályázatoknál

Szerző: Pesthy Zsuzsanna | 2015. július 3.

A piaci visszajelzések hatására a közelmúltban meghirdetett kapacitásbővítő pályázatok esetében a kormányzat számos ponton módosította a pályázatokat.

A könnyítések közül a leglényegesebbek az alábbiak:

 

•             Eltörlésre került a mérlegfőösszegre vonatkozó korábbi elvárás, így ezentúl a pályázók a mérlegfőösszegnél nagyobb mértékű projektek megvalósítására is igényelhetnek támogatást.

•             Egyszeri elszámolást választó pályázók számára nem kötelező az önerő igazolása.

•             Bővült a beszerezhető eszközökre vonatkozó VTSZ lista.

A megjelent pályázatok módosításain túl további jó hírek is érkeztek a várt pályázatokkal kapcsolatban: a kormányzati bejelentés értelmében még az idei évre további 100 milliárd forinttal növelik a pályázatok keretét és a módosított menetrend alapján még a nyár folyamán 18 új pályázat kiírását tervezik, melyek között megtalálhatóak lesznek a régóta várt innovációs és K+F felhívások, energetikai- és további KKV beruházásösztönző kiírások.

 

Felmerülő kérdés esetén, kérjük keresse régió-, vagy területi vezető munkatársunkat!

 

 

Üdvözlettel:

MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.

1139 Budapest, Pap Károly u. 4-6. - Xenter 13 Irodaház

Telefon: (+36 1) 269-4777

Fax: (+36 1) 354-0999

www.mapi.hu