Üdvözöljük a

Búcsú az autópályamatricától – a zöldebb „kapus rendszer” lehet az általános az EU-ban | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Búcsú az autópályamatricától – a zöldebb „kapus rendszer” lehet az általános az EU-ban

2018. december 13.

Új szabályokat javasol az Európai Parlament az autópályahasználati díjakra, amely alapján a tagállamoknak idővel mindenhol át kellene térniük a tényleges úthasználat szerinti („kapus”) rendszerre. Ebben jobban érvényesül a szennyező fizet elve, és ez a rendszer méltányosabb lenne az országban csak rövid ideig tartózkodókkal is. A díjaknál pedig az autók szennyezőanyag-kibocsátását is figyelembe vennék.

Az új javaslat és a kapus rendszerre való áttérés biztosítaná, hogy a használattal / szennyezéssel legyen arányos a fizetendő díj. A fizetendő díjakat annak megfelelően kell megállapítani majd, hogy az adott jármű (teherautó, busz vagy személyautó) mennyi szén-dioxidot bocsát ki. Az új szabály a környezetbarát autók vásárlásának és használatának támogatásaként a legalacsonyabb úthasználati díj felében maximalizálná a zéró kibocsátású járművek díját.

A javaslat emellett dugódíjat is bevezetne, azaz nagyon sűrű (és így nagy környezetterheléssel járó) időszakokban és helyeken plusz díj kivetésével próbálná elterelni az autókat más utakra.

A jelenleg hatályban lévő uniós szabályozás (Eurómatrica-irányelv) csak a nagyobb teherautókra vonatkozott, ezt bővítenék ki a kisebb teherautókra, buszokra és a 3,5 tonna alatti személygépjárművekre, amely a közúti forgalom jelentős részét teszi ki. Az új előírás minden olyan gépjárműre érvényes lesz, amely árut vagy utasokat szállít, ezzel garantálva az egyenlő bánásmódot minden autóvezetőnek és fuvarosnak.

Az új szabályok értelmében több járműtípusnál maximalizálják azon rövid távú matricák árait, amelyek már néhány uniós tagállamban kötelezőek a személygépkocsiknál. Az EP azt is szeretné biztosítani az új szabállyal, hogy ezentúl mindenhol, ahol matricákat használnak, elérhetőek legyenek az egynapos és egyhetes matricák is (jelenleg egynapos matrica csak Bulgáriában és Romániában kapható a nehéz járműveknek; egyhetes matrica pedig Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovéniában).

Az uniós országok eddig idő alapú útdíjat – e-matrica –, is használhattak 12 tonnánál könnyebb járművek esetében, amely mindenhol távolság alapúra változna 2023-tól a buszok és kisebb teherautók, 2026 végétől pedig személygépkocsik esetében is.

A szabályozás csak azt a 136 706 kilométernyi útszakaszt érinti, amely a Transzeurópai Közlekedési Hálózatot alkotja, és ahol eddig is voltak útdíjak. A tagállamok továbbra is dönthetnek úgy, hogy nem vetnek ki útjaikon díjat.

A javaslat az Európai Parlamenttől most a Tanácshoz kerül, azt követően az EP tárgyalásokba kezd majd a tagországokkal.

 

Forrás: europapont.hu