Üdvözöljük a

2019-ben Plovdiv és Matera lesz Európa Kulturális Fővárosa | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

2019-ben Plovdiv és Matera lesz Európa Kulturális Fővárosa

Szerző: Pesthy Zsuzsanna | 2019. január 7.

2019. január 1-jétől egy éven át Plovdiv (Bulgária) és Matera (Olaszország) osztozik az Európa Kulturális Fővárosa címen.

Plovdiv az első bolgár város, amely elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. A város az „Együtt” mottó jegyében dolgozta ki programját, melynek keretében több mint 300 projekt valósul meg 2019 folyamán a településen, továbbá Dél-Közép-Bulgáriában, illetve Várna, Szófia és Veliko Tarnovo városában. A projektek Plovdiv jellegzetességeivel, történelmével és kulturális örökségével kapcsolatos témákra, valamint a város előtt álló kihívásokra hívják fel a figyelmet. A látogatókat számtalan program várja, így például kiállítások, ahol megismerkedhetnek a cirill ábécével, illetve olyan színházi előadások, melyeket a szervezők nyugat-balkáni színházi társulatokkal, valamint a roma és a török közösségekkel közösen állítanak színpadra. A beltéri és kültéri rendezvényeket egyaránt felvonultató nyitóünnepségek január 11. és 13. között kerülnek megrendezésre.

Matera programja – mely a „Nyitott jövő” mottót viseli – a társadalmi és kulturális befogadást és az együttműködésen alapuló innovációt állítja a középpontba. A program fénypontjai közé tartozik az „Ars Excavandi” kiállítás, mely kortárs szemmel vizsgálja a föld alatti építészet történetét és kultúráját, „A reneszánsz újraolvasása” című kiállítás, mely Basilicata és Apulia régió művészeti múltjába kalauzolja az érdeklődőket, valamint „A prímszámok költészete” című kiállítás, mely azt mutatja be, milyen fontos szerepet játszott a matematika a művészek munkásságában a különböző korokban. Matera lesz a helyszíne a „Parasztbecsület” című opera első szabadtéri előadásának is, és 2019 folyamán a város 27 olyan projektet is megvalósít, melyeket a helyi kreatív közösségekkel és európai partnereivel közösen dolgozott ki. A nyitóünnepségekre január 19–20-án kerül sor 2000 zenész közreműködésével.

Az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés 1985-ben indult útjára, és napjainkra az egyik legnagyobb szabású és legismertebb európai kulturális projektté nőtte ki magát. A címet azok a városok nyerhetik el, amelyek olyan, erőteljes európai dimenzióval rendelkező kulturális programot állítanak össze, amely elősegíti a város lakosainak tevékeny részvételét, és hozzájárul a város és a környező régió hosszú távú fejlődéséhez. A címen 2020-ban Rijeka (Horvátország) és Galway (Írország), 2021-ben Elefszína (Görögország), Temesvár (Románia) és Újvidék (a címre uniós tagjelölt országként pályázó Szerbia második legnagyobb városa), míg 2022-ben Esch (Luxemburg) és Kaunas (Litvánia) osztozik majd. A pályázatokat elbíráló független testület 2018. december 14-én kiadott ajánlásában azt indítványozta, hogy 2023-ban Veszprém legyen Európa Kulturális Fővárosa Magyarországon.